Jégtulip
Jégtulip - egy kép születése…
Beköszöntött 2016 január, hideg szelek fújtak, s a hó is hullani kezdett… Közelgett a kiállítás megnyitója, s éreztem- lelkemet beborították a Kékek… A hó csillámai fagyott virágokat idéztek, mely csipkét hívott a képzeletembe, gyűltek az emlékfoszlányok –mélyre süllyedt textil-emlékezet: ezüstösen csillanó selyemblúz, finoman áttört csipke gallér, Nagynéni 60-as években viselt jersey kisruhája csillanó felületével, strasszal díszített cipőcsat, potyogó szemű üveggyöngyös szegélydísz-(de rég várta már helyét)…s jöttek elő a bársonyok a kékes –rideg ragyogással, a szürke fájdalmas bújával, a bútorkárpit fakó mintájával, a szakadt gyöngysor dédi hagyatékából. Szaporodtak a láda mélyéről előlopakodó ,gyűrött árnyalatok, éledtek a kelmék, keresték a cérna-tónusokat, megszületett az elme új koncepciója-kompozíciója: Jégtulip lesz belőle… Gyönyörű szimbóluma az évkezdetnek, transzformációja a létállapotomnak. Halványkék selyem hívta a levél erőteljes formáit, kecsesen szaladt a szár, megtalálta helyét a finom csipkevirág. Éjjelek és nappalok egymásba olvadva adták a múló perceket, s a cérnák nemes eleganciával ragyogva festették meg a lágy íveket. Finom bársony keretbe ölelte a Jégvirágot, törékeny alakját szolid csillogással vigyázza a gyöngy-csipkesor,a miseruha ezüst zsinórja, az áttört csipkeszalag, a jeges tekintetű üvegszem. Ragyogó Jégtulip - apró strasszal ékesítve, visszakacsintva szórja fényét napsütésben, holdfényben, nappal és éjjel, szerető és fájó szíveknek, értő lelkeknek.
„ A „Jégtulip” a szép fogalmán túllépő, fenséges kompozíció, mely fagyos koncepciót hordoz és a látszat ellenére kevésbé sem tél-szimbólum. Anakronisztikus közegében : ( a jég fogságában) is teljes pompában tekint szemlélőjére, de rideg és megközelíthetetlen: érzelmeit mélyen elrejtve őrzi, hogy ne sérüljenek az őt körülvevő világtól.” Silye Szilvia (esztéta)